HTML

Vasárnap bezárt a Mikulásgyár

2007.12.18. 08:38 Index

Az utolsó hétvégén érkezett a nagy roham: mindkét nap kétezer doboznál is nagyobb mennyiségű ajándékot termelt Mikulásgyárunk, így a záró adatok ismét nagyon szépen alakultak. A 2007-es Mikulásgyár ezek szerint 8000 doboz ajándékot dolgozott fel, amely nem sokkal marad el a tavalyi rekordtól - köszönjük szépen minden adományozónak!

A zárás előtti percek most is különlegesnek bizonyultak, annyian álltak sorba a gyár kapuinál, hogy nem tudtunk időben, este tízkor bezárni, jócskán túlórázni kellett a munkás-Mikulásoknak!

A Vöröskereszt jóvoltából a Gyár idén már külföldre, a Felvidékre is szállított, Szepsi gyermekei száz doboz ajándékkal lettek gazdagabbak.

Viszlát 2008-ban!

1 komment

Zárás: vasárnap este

2007.12.15. 09:28 Index

Még holnap estig tartanak nyitva a Mikulásgyárak kapui, a szokásos hétvégi nyitvatartási rendnek megfelelően. Eddig 2700 láda ajándék érkezett, reméljük, erős hétvégénk lesz, és nagyon sokan beszállnak még!

Vasárnap délután kettőkor Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke a Műcsarnok melletti Mikulásgyárban tart hivatalos értékelést és sajtótájékoztatót.

Szólj hozzá!

Újabb vendégek a Mikulásgyárban

2007.12.15. 08:23 Index

A gyárnak tegnap helyes kis vendégei voltak: a csepeli Roma Óvoda apróságai tették tiszteletüket, Batiz András társaságában. A héten számos hasonló akció zajlott egyébként, itt volt a Hallássérültek Intézetének küldöttsége is, valamint a Down Alapítvány.














Képeink az igazi hóesés előtt készültek, amit itt látunk, az még műhó!










































Szólj hozzá!

A Mikulásgyár, este

2007.12.14. 11:10 Index

Sokak szerint a Mikulásgyár és környéke este, sötétben nyeri el igazi pompáját, és valóban: nem mindennapi látványosság, az biztos!














Szólj hozzá!

Akcióban a Mikulásgyár

2007.12.11. 09:39 Index

Beköszöntöttek a hétköznapok, a Mikulásgyár átállt normális termelési üzemmódra, és ontja az ajándékokat. Képeink a műveletek hangulatát próbálják visszaadni...




















































Szólj hozzá!

Hírességek állnak a Mikulásgyár futószalagjához

2007.12.08. 10:34 Index

Szombaton a Felvonulás téri Mikulásgyárban celebritások dolgoznak majd: délelőtt tizenegytől tizenkettőig D. Bányász Gergő, Rákóczi Ferenc és Krizsó Szilvia csomagol, tizenkettőtől egyig pedig Ábel Anita, Mérei Andrea és Mészáros Antónia. Délután kettőtől az MTV-sek: Pálffy István, D. Tóth Kriszta, Novodomszky Éva, Somogyi Dia és Regöly-Mérei Krisztina foglalatoskodnak az ajándékokkal, aztán fél négytől fél ötig Bényi Ildikó. Négykor áll munkába M. Kiss Csaba, Kert Attila és Olajos Gergő, majd öttől hatig Nagy György, Kovács Robi, Zalatnai Brigitta, Mohácsi Szilvi és Schulek Csaba állja a sarat. Várunk minden érdeklődőt!

Szólj hozzá!

Az utolsó simítások

2007.12.07. 08:36 Index













Tegnap az utolsó simításokat végezték a Felvonulási téren, a Műcsarnok mellett - a most már hagyományosnak nevezhető műanyag kupola ma délutántól fogadja az adományozókat!








Szólj hozzá!

Holnap újra megnyílik a Mikulásgyár

2007.12.06. 14:27 Index













Már harmadik alkalommal indul útjára Magyarország legnagyobb jótékonysági akciója! A tavalyi helyszíneken - a Felvonulási téren, a Duna és Csepel Plazában, valamint Debrecen, Győr, Kaposvár, Miskolc, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Pécs, Sopron, Szolnok, Szombathely, Szeged, Székesfehérvár, Veszprém és Zalaegerszeg plázáiban - adományozhatunk december 7. és 16. között.













A Duna Plazában tartott megnyitón megjelent Budapest főpolgármestere és a Lappföldi Mikulás is. Idén ismét a Vöröskereszt és a UNICEF osztja szét a beérkezett ajándékokat a rászorulóknak, és a Magyar Posta szervezi a bonyolult logisztikai műveleteket, az ajándékok szállítását.













Az esemény főszereplői mégis, természetesen a gyerekek voltak: rengetegen eljöttek, és ajándékaik avatták fel a Mikulásgyár helyben felállított gépezetét.













A Mikulásgyár energiaszükségletét a Magyar Villamos Művek biztosítja, a BKV pedig az akció idejére átnevezi megállóit: Hősök tere, Mikulásgyár - ezt fogják bemondani a földalattin.













Nyitva tartás: hétköznap délután 4 és este 9 között, hétvégén pedig délelőtt 10 és este 10 között.

1 komment

Viszlát jövőre!

2006.12.23. 18:12 Index

Szólj hozzá!

Fantasztikus vasárnappal zárt a MikulásGyár

2006.12.17. 23:25 Index

Minden előzetes elképzelést felborított a MikulásGyár zárónapja: vasárnap reggeltől estig özönlöttek az emberek valamennyi helyszínre, és gyakorlatilag egyetlen nap alatt megduplázták az előző nyolc nap adományait.  

A záró sajtótájékoztatón, melyet Tilla celebrált, még csak sejteni lehetett a kedvező eredményeket - már a délelőtt folyamán extra erőket kellett mozgósítani a Vöröskeresztnek (képünkön Habsburg György, a szervezet elnöke beszél éppen), hogy a rengeteg beérkező ajándék sorsa biztosítva legyen. Délután aztán már, minden mindegy alapon a szervezők megkérték az adományozókat, a zárókordonnál kisebb-nagyobb kupacokban halmozzák fel a beérkező ajándékokat, és onnan majd a mikulásszemélyzet valamilyen úton-módon elszállítja azokat.

 

A végelszámolás aztán fenomenálisra sikerült: noha az idei MikulásGyár egy héttel rövidebb volt nyitva, mint tavaly, az összegyűlt ajándékmennyiség szinte hajszálra megegyezik, azaz kicsivel több mint 10 ezer ládányi ajándékot regisztráltak a gyár műszerei. Az adományok várhatóan legalább 20 ezer ember karácsonyát szépíthetik meg Habsburg György szerint, Tilla pedig azzal búcsúzott a sajtótájékoztató végén, hogy jövőre ismét megrendezik a MikulásGyárt.

 

Az Index is a záró napon adta át ajándékát: tizenkét darab kakaóbiztos számítógépbillentyűzettel és tizenkét darab, gyerekkézbe való egérrel segítettük meg a rászoruló gyermekek életét.

 

A sajtótájékoztató örvén készítettünk néhány exkluzív fotót a MikulásGyár belsejéről, és a titokzatos gépezet működéséről, melyeket itt most megosztunk a nyilvánossággal.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6 komment

Finis előtti roham a MikulásGyár összes helyszínén

2006.12.16. 21:39 Index

Ahogy azt várni lehetett, szombaton nagy műszakot kellett bonyolítaniuk a Mikulásoknak: csak a Felvonulási téri helyszínen több ezer adományozóval kellett megbirkózniuk, a teljes napi termelés meghaladta az 1800 ládát is. Érkezett ma elektromos gitár, hintaló, több mikró, gofri- és kenyérsütők, és még több DVD-lejátszó.

A tűzoltók is szombatra voltak hivatalosak testületileg, két kisteherautóval összesen hatvan láda ajándékot regisztráltattak. „A mai nap felülmúlta a tavalyi legforgalmasabb napot is, fantasztikus, gyönyörű, vadonatúj játékokat hoznak, hihetetlen mennyiségben.” - mondta a helyszínen Salgó Zoltánné, a Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezetének igazgatója.

A szervezők ezúton is köszönik a lakosság önzetlenségét, odaadását és összefogását.

A MikulásGyár vasárnap este tíz óráig várja az adományokat Budapesten, Debrecenben, Győrött, Kaposváron, Miskolcon, Nagykanizsán, Nyíregyházán, Pécsett, Sopronban, Szolnokon, Szombathelyen, Szegeden, Székesfehérváron, Veszprémben és Zalaegerszegen.

Szólj hozzá!

Péntek: ismét egy új csúcs

2006.12.16. 10:29 Index

Alaposan belendült péntekre a MikulásGyár termelése: nem csalás, nem ámítás, az 1400 ládát is sikerült túlszárnyalni (a teljes begyűjtött ajándékmennyiség pedig 4000 láda fölött van). A várt gigantikus, hatvanezer liternyi tisztítószeradomány is megérkezett, maga a Coccolino mackó adta át a Mikulásoknak saját kezűleg. A rakomány teljes értéke huszonhétmillió forint.

Érdekesebb tételek még: csak pénteken hat darab komplett számítógép érkezett, valamint egy autós babahordó és egy bébikomp.

Szólj hozzá!

Ajándéktenger a MikulásGyárban

2006.12.14. 22:27 Index

Csütörtöki ötszáz ládájával összességében már elhagyta a MikulásGyár a 2600 láda ajándékot - és még hátravan a záró hétvégén várható nagy roham. A vasárnap, 17-én befejeződő monstre jótékonysági rendezvénysorozat minden nap produkál valami meglepőt: a csütörtöki nap attrakciója az a furgon volt, amely ötszáz darab párduc- és tigrismintás hátizsákot hozott a Felvonulás téri üzemegységbe.














A pénteki nap lehet, hogy hasonló meglepetéseket is hoz, de néhány nagyobb ajándékadagot előre bejelentettek kedves adományozóik: egyben fog érkezni például harmincezer liter öblítőszer, két teherautónyi csokoládé, és száz darab igazi karácsonyfa.














Tegnap említettük, hogy gyerekek is jócskán előfordulnak az adományozók között. Az állítást most végre fotóval is tudjuk bizonyítani: sikerült lencsevégre kapnunk az egyk nagylelkű adományozót.


















A TV2 hétvégére is ellátja sztárokkal a helyszínt: pénteken ötkor a Jóban Rosszban sztárjaival találkozhatnak a kilátogatók, szombaton háromtól Benkő Nóra műsorozik a gyerekeknek, öt után pedig Póka Angéla lesz látható. A vasárnap szuperprodukciója a Caramel-Bartók Eszter kettős lesz.

1 komment

Hétközi rekord szerdán

2006.12.14. 09:15 Index

Ahogy az már napközben látható volt, a szerda roppant erős adatokkal zárult: összesen több mint ötszáz láda ajándékot termelt az országos MikulásGyár-hálózat. A hideg beálltával megjelentek a szánkók, karácsonyfadíszből már negyvenezer darab fölött járunk, érkeztek DVD-lejátszók, és édességdömping - ezek jellemezték legjobban a tegnapi forgalmat.

Szólj hozzá!

Hétközben is dübörög a MikulásGyár gépezete

2006.12.13. 18:39 Index

Minden nap csúcsüzemen a MikulásGyár: már 1800 ládányi ajándék összegyűjtésénél tart a legnagyobb hazai karácsonyi jótékonysági akció - köszönhetően természetesen a nagylelkű adományozóknak. A szokásos tárgyakon - könyvek, játékok, tisztálkodási- és mosószerek - túl olyan adományok is érkeztek a rászorulóknak, melyekre gondolni sem lehetett, például jött már napernyő, csocsóasztal, bicikli, gitár és szintetizátor is.















A helyszínre egyébként több szervezett iskolás- és óvodáscsoport is érkezett, és a gyerekek túlnyomó része ajándékot is hozott - az egyik kisfiú például egy óriási játékbuszt.















Csütörtökön délután az OTP (az akció egyik nagy támogatója) számos dolgozója látogat ki a helyszínre, mégpedig azért, hogy magukra öltsék a mikulásjelmezeket, és beálljanak a futószalag mellé, segíteni az ajándékok feldolgozásában, csomagolásában.

A csütörtök egyébként is forró nap lesz az egyre inkább beálló téli hidegben: délután ötkor Csiszár Jenő és Jakupcsek Gabi Mokkáznak egyet a helyszínen, utánuk Gáspár Laci jelenik meg, majd Pflum Orsi ad koncertet a jelenlévő adományozóknak.

Szólj hozzá!

Találtunk egy tárgyat

2006.12.13. 13:11 Index

Egy adományozó kedden a MikulásGyárban felejtette kulcscsomóját - tulajdonosa bármikor átveheti a Felvonulási téri helyszínen, csak jelentkezzen a MikulásGyár bejáratánál, és mondja el az ott dolgozó Vöröskeresztes kollégák valamelyikének a kulcscsomó ismertetőjegyeit. Érdeklődni lehet a MikulásGyár hivatalos telefonszámán is: 224-76-24.

Szólj hozzá!

Ünnepélyesen megnyílt a MikulásGyár

2006.12.11. 13:12 Index

Tegnap, azaz vasárnap hivatalosan is megnyílt az ország összes MikulásGyára. Az első nap meglehetősen eredményesnek bizonyult: a központi, Felvonulás téri helyszínre hétszáz ládányi ajándék érkezett, míg a plázákban összesen kétszáz ládányi ajándékadományt regisztráltak. Az ajándékok mintegy fele játék!

Képeinken a szalagátvágás ünnepélyes mozzanata, illetve az üzem első napjának néhány pillanata.












































Szólj hozzá!

A hétvégén nyit az idei MikulásGyár

2006.12.06. 22:42 Index

Szombattól újra működik a MikulásGyár, a SuperGroup művészcsoport nagyszabású karácsonyi jótékonysági akciója. A gyár működése roppant egyszerű: a helyszínen bárki leadhatja ajándékát vagy ajándékait, melyet vagy melyeket az ott szolgálatot teljesítő Mikulások becsomagolnak, majd a kész csomagokat a Vöröskereszt és a UNICEF saját hálózatával juttatja a rászorultakhoz.

Idén fokozzák a termelést a Mikulások: a Felvonulás téri hagyományos helyszínen kívül a Duna Plázában és a Csepel Plázában, illetve tizennégy vidéki nagyváros - Debrecen, Kaposvár, Győr, Miskolc, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Pécs, Sopron, Szolnok, Szombathely, Szeged, Székesfehérvár, Veszprém és Zalaegerszeg - plázájában épülnek fel mini MikulásGyárak; azaz, bármely helyszínre elvihetjük ajándékainkat. Képünkön éppen az egyik ilyen helyszíni gyárat, a Duna Plázában tegnap próbaüzemre beindított egységet láthatjuk, munka közben.

A Duna Plázában a próbaüzemet sajtótájékoztató követte, ahol megjelent Habsburg György, Tilla (a SuperGroup arca), és ott volt maga a lappföldi Mikulás is, aki tolmács Mikulás segítségével érintkezett a szervezőkkel, valamint a megjelentekkel.

Nem lesz könnyű túlszárnyalni a tavalyi eredményeket, hiszen akkor 94 teherautónyi adomány gyűlt össze: például száz kiló szaloncukor, tízezer kiló mosószer, harminckét karton ropi és több ezer mesekönyv. Idén is hasonló ajándékokra volna szükség, figyelmeztet a Vöröskereszt: higiéniás termékekre, tartós élelmiszerre, játékokra.

A nyitvatartási rendszer nem egyszerű: a Felvonulási téren hétköznap 16-tól 22 óráig, hétvégeken pedig reggel tíztől este tízig fogadóképesek a Mikulások. A plázákban egyszerűbb az élet, ott egységesen tíz és húsz óra között zajlik a termelés.

A produkció főtámogatója a TV2 és az MTV, támogatói pedig az OTP Bank, a Coca-Cola, a MOL, a SÉGÉCÉ Magyarország, illetve a Fővárosi Önkormányzat.

4 komment

Képek tavalyról

2006.12.02. 18:53 Index

Amíg nem épülnek meg az idei helyszínek, előhúzunk néhány képet tavalyról - ilyen volt a MikulásGyár 2005-ben.



































1 komment · 1 trackback

Idén is jövünk!

2006.11.30. 17:43 Index

2006-ban is MikulásGyár! Idén szeretné felülmúlni még a tavalyi produkciót is a Supergroup: az ország tizennégy helyszínén dolgoznak majd szorgosan a Mikulások december 1-től 23-ig.


4 komment · 1 trackback

süti beállítások módosítása